Szeretnél te is olyan

szöveget írni, amit szeretnek az emberek olvasni?

Van egy konkrét, kidolgozott módszere annak, hogy pontosan mit, és hogyan kell egy-egy szövegbe írni. Ráadásul ez egyáltalán nem is bonyolult dolog. Akkor is képes leszel megtanulni, ha most azt gondolod, hogy nem tudsz írni.

Ezután ha megírsz egy értékesítési oldalt, közösségi média posztot vagy hírlevelet, akkor az emberek végre elolvassák, amit írsz, és sikeres eladásokat eredményezhet!

 

Rád is igaz ebből
akárcsak egy is?

Azt gondolod magadról, hogy nem tudsz írni – pedig erre feltétlenül szükséged lenne, mert a vevőszerzéshez elengedhetetlen?

Volt már olyan érzésed, hogy te egyszerűen nem tudsz jó szöveget írni? Hogy mások írásai mindig olyan szuperek?!

Esetleg a te vállalkozásod is napról napra küzd a vevőkért, és úgy érzed, hogy az eladás a kommunikáción múlik?

Tudod, hogy jó a terméked vagy a szolgáltatásod, de valahogy sosem sikerül az embereket megfogni a kommunikációddal?

Benned van egy csomó jó gondolat, de nem tudod, hogyan kell ezt megfogalmazni?

Rejtély, hogyan tudnak mások több százezer olvasót maguk köré csavarni?

Érzed néha azt, hogy csak a szerencsén múlik, hogy mennyien olvassák a blogodat, szövegeidet? Vagy bejön egy szöveg, vagy nem… Semmit nem tudsz tenni annak érdekében, hogy többen olvassanak, több bevételed legyen?

Szeretnél végre megtanulni úgy szöveget írni, hogy az emberek szívesen olvassák, és utána tűkön ülve várják a folytatást?

Ha csak egyik pont is igaz rád a fentiek közül, akkor jó helyen jársz! Van megoldás a problémádra!

Mit mondanak mások a

képzéseinkról?

Online Szövegíró

Jelentkezz most!

Így segítek Neked…

Összegyűjtöttem mindent, amit a szövegírásról tudok, és amit nap mint nap én is alkalmazok az eladásaimban.

Konkrét gyakorlati tippek, mindenféle hókuszpókusz és furfang nélkül. Az Online Szövegíró képzés segítségével végre képes leszel te is olyan szöveget írni, amely vevőket és bevételt hozhat neked.

Bármikor, bárhonnan tanulhatsz a saját tempódban. Online felületünkön folyamatos elérést biztosítunk a befizetett képzésed anyagaihoz.

Érthető, könnyen követhető képzés.

Sok gyakorlati példa, az alapos megértésért.

Itt azt kapod, amire szövegíróként, vállalkozóként, bloggerként, marketingesként, közösségi média menedzserként, virtuális asszisztensként szükséged van. Nem az angol szakszavakat, vagy száraz szövegeket, hanem konkrét gyakorlati szövegírás tippeket, amelyeket ezután sikerrel használhatsz.

Kérdéseiddel bármikor fordulhatsz hozzánk. Segítünk, ha elakadtál.

A gyakorlati tesztfeladatokkal próbára teheted a tudásodat már a képzés ideje alatt.

A képzés és az ellenőrző feladatok elvégzése után hivatalos tanúsítványt szerezhetsz a tanfolyam elvégzéséről.

Szilágyi Balázs vagyok,

2012. óta a Honlapra Fel! képzésein több mint 2000 embert képeztem online marketing, keresőoptimalizálás, közösségi média, szövegírás és honlapkészítés témában.

A saját vállalkozásomat a nulláról építettem fel, ami azóta meghatározóvá vált az online marketing képzések területén Magyarországon. Tudok neked segíteni, hogy megértsd mire van szükség a sikerhez az interneten.

Hobbim a főzés, nem egy ismert blogom és vlogom van, ezekkel havonta több százezer emberhez jutok el.

Célom, hogy ezen a képzésen is átadjam neked azt a szakmai tudást, amivel én rendelkezem, hogy te is sikeres lehess a saját területeden online.

Csak olyan dolgokat mutatok neked, amiket én magam kipróbáltam, és a gyakorlatban, Magyarországon is működik. Ezen kívül rengeteg konkrét példát mutatok be neked, és szuper feladatokkal segítek elmélyíteni és a gyakorlatba is átültetni a tudásodat. Várlak téged is szeretettel a képzésemen!

Jelentkezz és ismerd meg a téma minden csínját-bínját egy valóban gyakorlatorientált és érthető képzésen!

Az Online Szövegírás
képzés tematikája

Az első részben  az alapokkal kezdjük. Ezek talán nem hangzanak olyan érdekesen, viszont hidd el, csak a jól megalapozott tudással lehet később valóban kiugróan jó eredményeket elérni!

A második részben megtanulod, hogyan írj olyan szöveget, ami elad. Ez elsősorban online értékesítési oldalak, webáruház oldalak szövegének a megírására készít fel.

első rész

Az online szövegírás alapjai

Ebben a részben többek között az alábbi dolgokat tanulod meg:

  • Egy szövegíró igazi értéke
  • Miért van szükség szövegírásra
  • Kinek a nevében írunk
  • Mit kell tudnia egy szövegírónak
  • Minden sikeres író legfontosabb titka
  • 13 írói trükk
  • Kreatív környezet kialakítása íróknak
  • Beszólások kezelése írók számára
Keresőoptimalizált szövegírás

A keresőoptimalizált szövegírás minden online szövegírás alapja. Itt megtanulsz olyan szöveget írni, ami tényleg jó helyezéseket fog elérni a keresőben.

A képzésen ebben a fejezetben a következőkről lesz szó:

A sikeres SEO szövegírás legfontosabb alapja
Ez az egy dolog meghatározhatja, hogy sikeres leszel-e szövegíróként a keresőben vagy sem. És én mindig dobok egy hátast, amikor magukat SEO szövegírónak nevező emberek már ezt is figyelmen kívül hagyják.

Egy profi SEO szövegíró trükkje
A 2020-as években erre mindenképpen szükséged lesz, ha eredményeket akarsz elérni a Google-ben.

Az 5 lépés a SEO sikerhez
Ez az 5 lépés elengedhetetlenül szükséges a sikeres SEO szövegíráshoz.

A SEO szövegírás helyes sorrendje
Sokan már ott eleve kudarcra vannak ítélve, hogy ezt elrontják!

A figyelemfelkeltés tölcsére
Régi újságíró trükk, amit kötelező alkalmazni az online szövegeknél, ha valóban sikeres akarsz lenni.

A 3 legfontosabb SEO szövegírási alapelv
Ha ismered ezt a 3 alapelvet, akkor már megalapoztad a sikered szövegíróként a keresőben.

A SEO szövegírás 3+6 lényeges technikai eleme
A SEO szövegírás nagyrészt kreatív és érdekes dolog, van viszont néhány technikai részlet, amit ismerni kell.

A 8 leggyakoribb hiba keresőre írt szöveg esetén
Tudod, más hibájából tanul az okos. Itt most pontosan erre lesz lehetőséged: megmutatom neked azt a 8 leggyakoribb hibát, amit keresőoptimalizált szövegírók elkövetnek, és aminek szinte garantáltan rossz helyezés az eredménye.

3 esettanulmány
3 részletes esettanulmányt mutatok neked a SEO szövegírás témájában

Tippek és trükkök
Még az eddigieken túl is további tippeket és trükköket osztok meg veled, amiket szövegíróként a keresőt célozva hatékonyan tudsz majd használni.

Webáruház termékoldal keresőoptimalizált írása
Van néhány speciális dolog, amit ismerned kell, ha egy webáruház számára szeretnél SEO-zott szöveget írni.

 

Blog szövegírás

Ebben a részben megtanulsz sikeres blogot írni. Most itt az ideje, hogy magát a stílusodat is finomítsd!

Kinek a nevében írunk
Fontos elmondani, hogy ez a rész nem csak akkor lesz hasznos, ha a saját blogodat akarod építeni. Kifejezetten abban is segítek, hogy más számára (pl. egy cég számára) sikeres blogot tudj írni, szövegíróként.

Tartalomkutatás
Hogyan találj mindig tartalmat? Hogyan írj bármiről érdekesen?

A sikeres blogolás titka szövegírói szemmel
Meg fogod érteni, miért sikeresek egyes bloggerek, és mások miért nem – függetlenül attól, hogy milyen jól tudnak írni.

Sikeres blogger szóhasználat
Ez nagyon ütős lesz, különösen ha mások számára is fogsz blog szövegírást vállalni. Nem is gondolnád, milyen dolgokon múlhat a siker…

A sikeres írás 2 alaptétele
Ez minden íróra igaz, de különösen fontos tudnod, ha blogot szeretnél írni.

31 konkrét tipp blog szövegíróknak
Több mint 30 haladó anyag, amivel megtanulsz valóban érdekes blogot írni. Többek között: Hogyan találj mindig jó témát? Hogyan írj bármiről szakértőként? Hogyan írj igazán érdekesen? Hogyan fordíts át bármilyen témát a saját témádra?

Látogatómágnes cikkek írása
5 konkrét tipp, amivel képes leszel olyan ütős blogcikkeket írni, amik tényleg mágnesként vonzzák majd a látogatókat.

21. századi online túlélőkészlet

Hogyan tudd mindig, hogy mi az igazság?

Nincs annál cikibb és rombolóbb, mint ha blog szövegíróként kiállsz valami mellett, aztán kiderül a dologról, hogy egy nagy átverés volt. Márpedig manapság ebbe sajnos könnyen belefuthatsz. De 18 olyan konkrét tippet adok neked, amivel innentől kezdve ezeket a helyzeteket garantáltan elkerülheted.

Hogyan indulj el, ha teljesen új a honlapod, és még egyetlen árva link sem mutat rá?! Konkrét, azonnal alkalmazható tippeket kapsz arra az esetre, ami a linképítés területén valóban a legnehezebb.

Közösségi média szövegírás

A közösségi média szövegírásrészben megtanulsz közösségi média posztokhoz szöveget írni. Ez leginkább a Facebook posztokat jelenti manapság, de más szöveges közösségi média tartalomra is gondolj itt, mint például a LinkedIn.

Mit akarnak a közösségi média felületek?
Mi az, amit íróként el kell érned, hogy a közösségi média felületeken jól szerepeljenek a szövegeid.

A sikeres közösségi média szövegek hossza
Ez az egyik olyan dolog, ami egy kicsit szembemegy mindennel, amit az online tartalomról tanulhatsz.

Sikeres közösségi média szövegírás technikája
Konkrét, azonnal alkalmazható technikák arra, hogy sikeres posztokat írj.

Kinek a véleményre figyelj?
Ezerféle véleményt, hozzászólást fogsz hallani, amint elkezdesz közösségi médiára tartalmakat írni. De mi az az egyetlen vélemény, amit valóban figyelembe kell venned, ha hosszú távon sikeres akarsz lenni?

Online szövegek újrahasznosítása
Tudtad, hogy szövegíróként sokszor dolgoznod sem kell? Itt megtanulod, hogyan lehetséges ez eredményesen.

Negatív visszajelzések kezelése szövegírói szemmel
Habár szövegíróként nem feltétlenül feladatod a negatív hozzászólások kezelése, téged magadat egészen biztosan meg fognak érinteni – sajnos negatívan. Itt segítek neked ezt kezelni.

második rész

Értékesítési szövegírás

Ebben a részben megtanulod, hogyan írj olyan szöveget, ami elad. Ez elsősorban online értékesítési oldalak, webáruház oldalak szövegének a megírására készít fel.

Az eladáshoz vezető út 3 lépése
Van 3 lépés, amit ismerned kell, ha sikeresen akarsz eladni.

A hosszú távú, sikeres eladás 5 legfontosabb titka
Ha ezt az 5 lépést ismered, akkor nyitva áll előtted az út a több vevőhöz és több bevételhez. Viszont ezek nélkül az értékesítés csak döcögni fog, még akkor is, ha egyébként jól írsz!

Mivel tudunk igazából eladni?
Mindegy milyen területen vagy, mindegy milyen jól írsz. Ha nem tudod, mi az a 4 elem, amivel el tudsz adni, akkor nem fog menni az értékesítés!

A sikeres értékesítési szövegírás alapja
Egyetlen dolog, ami megváltoztatja az életed. Ezután már nemcsak az nem lesz kérdés, hogy hogyan írj értékesítési szöveget, de a siker is garantált lesz!

Értékesítési szövegírás webáruházaknak
Webáruházak esetén speciális feltételeknek kell megfelelni egy termék oldalon. De vedd észre, hogy valójában ott is hatékony értékesítési szöveget kell írnod, ha el akarsz adni. Ezt is külön meg fogod tanulni a képzésen!

A 4 hitelességi elem
Te is tudod, hogy ha nem bíznak meg benned az emberek (itt: olvasók). Akkor nem fognak vásárolni. Ezen a képzésen megtanulod azt a 4 elemet, amit bárhol fel tudsz használni, és nagyon egyszerűen fel tudod vele építeni a hitelességed akár egy teljesen ismeretlen ember számára is!

10 nyelvi trükk, amivel eléred, amit szeretnél
Szerintem sokan ezt várjátok a legtöbben! Megtanítalak olyan extra nyelvi fogásokra, amikkel akkor is az ujjad köré fogod csavarni az olvasókat, ha most azt gondolod, nem tudsz írni!

A legfontosabb motivációs tipp sikeres értékesítési szövegíráshoz
Ha bármikor érezted már, hogy nem tudsz jó értékesítési szöveget írni, hogy elvesztetted a motivációdat, vagy hogy neked ez sosem fog menni igazán, akkor itt megkapod a választ, hogy miért volt ez! És ráadásul megoldást is adok, amivel többet nem lesz gond a motivációval.

Az eredményes értékesítési oldal felépítése, lépésről lépésre
Az alapoktól, lépésről lépésre végignézzük, hogy milyen elemeket kell tartalmaznia egy jó értékesítési oldaladnak és milyen sorrendben.

A legjobb értékesítési trükk
Van egy trükk, ami részben szövegírás, részben valami más. De ha innentől kezdve ezt alkalmazod, akkor garantáltan meg tudod sokszorozni az eladásaidat!

Egy tipp, amitől dobsz egy hátast
Na ez nagyon durva! Mindennel szembe fog menni, amit eddig hallottál vagy gondoltál, és mégis a legjobban működő tipp! 

Értékesítési oldal keresőoptimalizált megírása
A képzésen korábban megtanultad már a SEO szövegírást cikkekre alkalmazni. Itt emeljük a tétet, és megtanulod azt is, hogyan lehet a valóban pénzt hozó értékesítési oldalakra alkalmazni a keresőoptimalizált szövegírás technikáját.

Értékesítési szövegírás automatizálás, avagy a profi szövegírók legnagyobb trükkje
Hogyan automatizálhatod sikeresen az értékesítési szövegírást?! Hogyan érd el, hogy minimális munkával hihetetlenül hatékony, és garantáltan működő szövegeket írj?

A sikeres dupla kommunikáció
Ez az a trükk, amivel képes leszel olyan szöveget írni, ahol szó szerint a sorok között fognak olvasni a vásárlók. Más nézőpontból: hogyan írj olyan szöveget, amit kétféleképpen lehet olvasni (és ez hogyan segíti az eladást).

Hirdetési szövegírás

A hirdetési szövegírás egy speciális, nagyon ritkán érintett része az online szövegírásnak. Itt egészen egyszerűen azt fogod megtanulni, hogyan írj szövegeket online hirdetésekhez (pl. Google Ads vagy szöveges Facebook hirdetések)

A hirdetési szövegírás legfontosabb adata
Bármilyen meglepő, de ennek semmi köze magához a szövegíráshoz, mégis ha nem ismered és nem alkalmazod, akár egy életre elkaszálhatod magad hirdetési szövegíróként. Ne kövesd el ezt a hibát!!!

A sikeres hirdetési szöveg egyetlen ismertetőjele
Szövegíróként ezer “jótanácsot” fogsz kapni. Én megmutatom neked azt az egyetlen dolgot, amire hirdetési szöveg írójaként figyelned kell, ha tényleg sikeres akarsz lenni!

A hirdetési szövegírás technikája
A lényeg: megtanulsz sikeres hirdetési szöveget írni.

Hírlevél szövegírás

Eben a részben meg fogsz tanulni hatékony hírlevél szöveget és tárgymezőt írni.

Milyen szöveg működik a hírlevelekben?

Konkrét, azonnal alkalmazható gyakorlati tippeket kapsz, hogy milyen szöveg működik a hírlevélben. Vagyis mit írj, hogy szeressék a hírleveled, és vásároljanak!

Hogyan adj értéket az olvasóknak?

A sikeres hírlevelezés egyik titka, hogy még amikor eladsz, az olvasód akkor is azt érezze, hogy értéket kapott tőled. Megtanulod ennek a titkát!

A jó tárgymező

A hírleveled sikere nem kis részben a tárgymezőn múlik! Megnyitják egyáltalán, vagy gondolkodás nélkül megy a kukába. Itt megtanulod azt, hogy milyen az igazán jó tárgymező.

Amit soha ne írj a tárgymezőbe

Hogy igazán csúcsra járassuk a hírleveledet, részletesen megtanulod, hogy mi az, amit soha ne írj a tárgymezőbe, ha jó eredményeket akarsz!

Hírlevél tippek webáruházak részére

Ha webáruházad van, adok néhány extra tippet, amivel többet nem lesz kérdés, hogy mit küldj ki a hírleveledbe. Ráadásul azon túl, hogy az olvasók élvezni fogják, még eladni is fogsz tudni ezekkel a levelekkel!

G-mail promóciós mappa tippek és trükkök

Összeszedtem neked azokat a tippeket, amivel nagyobb eséllyel kerülheted el a G-mail promóciós mappát

Kreatív szövegírás alapok

Mi a kreatív szövegírás?

Legelőször is tisztázzuk, mit jelent ez a kifejezés. Nemcsak nem tudsz ugyanis sikeres lenni, ha nem érted pontosan, miről is van szó, de ráadásul magyarul lassan már minden írást kreatív szövegírásnak neveznek, ami pedig nem is biztos, hogy igazából az…

A kreatív írás 4 legnagyobb ellensége – és mit tehetsz ellenük

Ha bármikor azt érzed, hogy ez neked nem megy, akkor valószínűleg ezek közül az egyik az ok. Mind a 4 tényezőt végigvesszük. A jó hír, hogy még abban is segítek, hogy hogyan küzdd le ilyenkor ezeket az “antikreatív” tényezőket!

Minden kreatív szöveg 7 legfontosabb eleme

Bármilyen meglepő, de ezt a 7 elemet minden kreatív szövegben használni kell. Ha megérted, hogy mik ezek, akkor sokkal könnyedebbé fogják tenni a valóban élvezetes írást!

Hogyan kerülj bármikor kreatív állapotba?

7 konkrét tipp, amit bármikor alkalmazhatsz, hogy kreatív írói állapotba kerülj.

8 kreatív szövegírói gyakorlat

Ezektől el fogod dobni az agyad! 8 konkrét gyakorlat lesz, ahol élesben kipróbálhatod, hogyan tudsz valóban kreatívan írni! Ezeket a gyakorlatokat ráadásul később is bármikor használhatod!

Ügyfélszerzés online szövegíróként

9 bevételszerző forrás online szövegíróknak
10 ügyfélszerző tipp
Passzív jövedelem szövegíróknak
Szövegíró vállalkozás felépítése

Online Szövegíró

Jelentkezz most!

Mit mondanak mások a

tanfolyamainkról?

Mit nyújtunk az

Online Szövegíró képzésen?

Egyéni Időbeosztás

Haladj a saját tempódban! A képzés egyéni időbeosztásban, tetszésed szerint végezhető. Akár többször is visszanézhető.

Online anyagok

Videók, hanganyagok és átiratok formájában. Minden anyag akárhányszor hozzáférhető a későbbiekben is a saját gépeden bárhol a világon, és minden anyag alatt van kérdezési lehetőséged, ahol szakértő kollégáink válaszolnak.

Gyakorlati feladatok

Gyakorlati példák és feladatok, amik segítik a megértésed, és tesztelheted a tudásod.

Örökös hozzáférés

A képzéshez örökös hozzáférést kapsz, így nemcsak a saját egyéni tempódban haladhatsz, de az anyagokat bármikor akár újra nézheted.

VIP TAGSÁG

A továbbiakban jogosult leszel a VIP árkedvezményekre az online és a személyes képzéseinken egyaránt.

Valamint lehetőséged lesz a 3 zárt Facebook csoportunkhoz –  a  Blogger, a VIP és a Linkcsere csoportokhoz – is csatlakozni.

A képzés időtartama

Az első rész 146 videós anyagot tartalmaz.
Összesen 24 óra 03 perc hosszúságú.

A második rész 123 videós anyagot tartalmaz.
Összesen 24 óra 11 perc hosszúságú.

Mikor kezdheted el?

Vágj bele akár már MOST!

Bankkártyás befizetés után azonnal megkapod a hozzáférést a képzéshez, és bele is vetheted magad a témába.

Banki átutalás esetén a befizetés beérkezését követő egy munkanapon belül kollégáink e-mailben elküldik a hozzáférést a képzés kifizetett anyagaihoz.

Online Szövegíró képzés
Árak

első Rész

186.900 Ft

EGY ÖSSZEGBEN

4 x 56.070 Ft

RÉSZLETFIZETÉSSEL 

 

VIP tagoknak
20% kedvezmény

első + második rész egyben

329.900 Ft

EGY ÖSSZEGBEN

 8 x 49.485 Ft

RÉSZLETFIZETÉSSEL

VIP tagoknak
20% kedvezmény

Az árak bruttó árak, 27% ÁFA-t tartalmaznak, és semmilyen más, rejtett költség nincs.
VIP kedvezmény

Ha már jelenleg is a Honlapra Fel! VIP Klubunk tagja vagy, akkor ezt a képzést VIP árkedvezménnyel veheted meg.

A kedvezményed igénybevételéhez először jelentkezz be a tanfolyami felületen a korábban regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal.

Ezután válnak láthatóvá a kedvezményes árak. Innentől a képzést a szokásos módon, VIP áron tudod megrendelni.

Garantáltan?

Igen. Nincs mit magyaráznom, hiszen ismersz már. Olvastad az anyagaimat, és talán végezted már más tanfolyamaimat is. Tudod, hogy csak olyat írok le, és mondok el, ami neked hasznos. Ráadásul én a te nyelveden beszélek, mert én magam is ebből élek, amit itt tanítok.

Tudom, hogy ez a tanfolyam is annyira hasznos lesz számodra, hogy 100%-os elégedettségi garanciát vállalok rá neked!

Ha nem tetszik, akkor a tanfolyam kezdőnapjától számítva 30 napon belül küldesz egy e-mailt, és én kérdés nélkül visszautalom neked a pénzed! Nincs harag, és a tudást is megtarthatod.

Online Szövegíró

Jelentkezz most!

Hivatalos tanúsítványt adó képzés

Hivatalosan bejelentett felnőttképzőként a képzéseink végén hivatalos tanúsítványt igényelhetsz. Nyilvántartási számunk: B/2023/000409.

A tanúsítvány magánszemély nevére szól, de a képzésről cég részére is tudunk ÁFA-s számlát kiállítani.

Ahhoz, hogy az állam felé regisztrálni tudjunk téged, mint résztvevőt, és a hivatalos tanúsítványt is kiállíthassuk a részedre, a jelentkezés során néhány személyes adatod megadására is szükség lesz - például születési hely, idő, lakcím stb.

Ezeket az adatokat jelentkezés után egy saját jelszóval ellátott, védett felhasználói felületen tudod majd megadni, és ott tudod elfogadni a felnőttképzési szerződést is.

A hivatalos tanúsítvány megszerzésének a feltétele az ellenőrző feladatok sikeres teljesítése. Ezek beküldése nem kötelező, csak abban az esetben szükséges, ha a képzés elvégzése után szeretnéd megkapni a hivatalos tanúsítványt. Ezzel együtt csak javasolni tudjuk a feladatok megoldását, mert így szakértő kollégánk segítségével tesztelheted a saját tudásodat.

Vannak még kérdéseid a Online Szövegírás képzéssel kapcsolatban?

Kell-e valamilyen előzetes tudás a képzés elvégzéséhez?

Speciális előképzettségre vagy előzetes tudásra nincs szükséged az Online Szövegírás képzés sikeres elvégzéséhez.

Ha most csak az első részt veszem meg, elvégezhetem-e később a második részt?

Igen, akár az első rész elvégzését követően, akár már hamarabb is dönthetsz úgy, hogy beiratkozol a második részre is.

Ebben az esetben vedd fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal az info@honlaprafel.hu címen. Kollégáink készségesen segítenek ebben.

A +36 20 359 9691-es telefonszámon vagy az info@honlaprafel.hu e-mail címen elérsz minket, ha maradt még kérdésed, vagy nem vagy biztos benne, hogy melyik tanfolyam a legmegfelelőbb a számodra.

Hogyan szerezheted meg

ezt a tudást?

1. Ha nem vagy még VIP klub tag, akkor az oldal alján lévő legördülő menüből válaszd ki a számodra megfelelő képzéstípust! Abban az esetben ha már VIP tag vagy, jelentkezz be a korábbi tanulói felületedre, és ott tudod megrendelni a további képzést a kedvezményes VIP áron.
2. Válaszd ki, hogy egy összegben, vagy részletekben fizetnél!
3. Kattints a „Jelentkezem” gombra!
4. Ezután az oldal átirányít a Pénztár felületére. Itt add meg a jelentkezési adataidat, és a számlázási adataidat, ha a kettő eltér egymástól.
5. Ezen a felületen kell megadnod egy felhasználónevet és jelszót, amivel később majd be tudsz jelentkezni a képzési felületre is. Ha már korábbi képzés mentén van felhasználóneved és jelszavad, azzal tudsz bejelentkezni, nem kell újra regisztrálni!
6. Válaszd ki, milyen módon szeretnél fizetni: bankkártyával (Stripe felületén keresztül) vagy banki átutalással (közvetlenül a bankszámlaszámunkra vagy PayPal fiókunkra)!
7. Töltsd le, olvasd el és fogadd el egy kipipálással a felnőttképzési szerződés általános szerződési feltételeit!
8. Olvasd el és egy kipipálással fogadd el az adatkezelési tájékoztatót!
9. Ellenőrizd a megadott adatokat, majd nyomd meg a „Megrendelés elküldése” gombot!
10. Fizesd ki rögtön, vagy utald át az összeget a megadott bankszámlaszámunkra!
11. Amint beérkezik a számlánkra a pénz, egy munkanapon belül e-mailen elküldjük a végszámlát. Ha ÁFÁ-s vagy vissza is igényelheted, és még a könyvelőd is szeretni fog!
12.  Amennyiben kártyával fizettél, azonnal megkapod a hozzáférést a képzés kifizetett anyagrészéhez. Banki átutalás esetében, az utalás beérkezése után egy munkanapon belül megadjuk a hozzáférést a zárt képzési felülethez, ahol megnézheted a képzésed videóit, anyagait.
13. Ezután bármikor és bármennyiszer megnézheted majd az oktatóvideókat.
14. A képzés során kérdezz bármikor ha elakadtál és segíteni tudunk.

Jelentkezés a képzésre

Ez a termék jelenleg nincs készleten és nem megvásárolható.